| |
Beszámoló: A terv
szerint találkoztunk a fogaskerekűnél, és 6.20-kor indultunk el négyen a
túrára. Meglehetősen hűvös idő volt, amit csak fokozott, hogy az első
néhány kilométert gurulva tettük meg Budakesziig. Mivel otthon
felejtettem a kesztyűmet, jól jött, hogy egy kirakodóvásárt megpillantva
sikerült egy kötött remeket vásárolnom.
Pátyon keresztül értünk Zsámbékra, ahol reggeli szünetet
tartottunk. Rövid pihenőnk után indultunk tovább, innen kezdett
emelkedni az út át a Gerecsén, szóval itt már dolgozni kellett...
Szomorig végig emelkedik az út, nem túl meredeken, de hosszú távon...
Nem lehetett pihenni, de kellemes volt az idő, itt már nyoma sem volt a
fázásnak. Szomoron át Gyermelyre érkeztünk, ahol ismét pihenőt
tartottunk, beültünk egy italra a kultúrba :)
Forgalom elől lezárt úton tekertünk Tarjánba - az út több helyen be
volt szakadva. Nagyon jó volt ez a rész. Tarjánban ágazik el az út
Tatabánya és Esztergom felé, illetve van egy út az Öreg Kovács alatt
Tatára. Persze hogy mi erre mentünk. A hegy 560 méter magas, mi kb. 450
méteren kerültük a csúcsot, de minden méterért megdolgoztunk... Nagyon
élvezetes volt, már-már sütött a nap. Útközben ismét megpihentünk a
Tardosi kereszteződésben. Innen még 20 percet kellett felfelé haladni,
és a hágón átbuktunk az Agostyáni lejtőre...
Tatáig már nem sokat kellett dolgozni. A lejtőn 61 km/h sebességet
tudtunk mérni, ami nem olyan rossz, bár tavaly ugyanitt 65-öt értem el.
Talán volt egy kis szembeszél. Vagy tavaly egy kis hátszél... Nem tudom.
Az Öreg Tóhoz 13.30-kor értünk, azaz a korábbi 16 óra körüli
számítások pesszimisták voltak. Én nem lepődtem meg, mert tudtam, hogy
85 km-t gyorsan meg lehet tenni még akkor is, ha nincs ilyesmiben
gyakorlata az embernek. Élvezetes túra volt....
A tó partján levő étteremben szerényen megebédeltünk, majd bizonyítandó,
hogy ez a táv tényleg nem vette
el a kedvünket a bringázástól, Vértesszőlősön keresztül
visszakerekeztünk Tatabányára, ahonnan rövidesen vonattal behaladtunk a
Déli Pu-ra. Összesen 105 km-t tettünk meg bringával. (háztól házig)
Végszóként mit mondhatnék? Majd imádkozom, hogy minél többen
jöjjenek el egy-egy ilyen kis kirándulásra, de nagyon sajnálok
mindenkit, aki ilyen-olyan mondvacsinált indokokkal távol tartja magát
ezektől a (szerintem) nagyon élvezetes egynapos bringázásoktól.
Összességében csak azzal tudom magamat vigasztalni: a lényeg az, hogy én
ott voltam.... Legközelebb talán te is ott leszel.
Kampány:
Találkozó 2006. 04.30-én (Vasárnap) a Fogaskerekű alsó
végállomásánál, a Szilágyi Erzsébet fasorban, a Budapest Szállóval
szemben. A találkozó időpontja reggel 6.00-6.15 között. Ezt
követően az első fogassal indulunk...
A tervezett útvonal: Felmegyünk fogassal a Szabadság-hegyre, majd
Budakeszi irányába legurulunk, így egy hegyet megspórolunk... :)
Útvonal, ahol már tekerni kell...: Budakeszi, Páty, Zsámbék, Szomor,
Gyermely, Tarján, és végül Agostyán felől Tata. A terep változó,
hegyes-völgyes, de nem nevezhető nehéznek. Nagyon kényelmes tempóban
kívánok haladni, ezért előre elnézést kérek mindazoktól, akik verseny
tempóban akarnak kerekezni...
Ez a túra nem erről fog szólni. Ha szeretnél egy térképet megnézni az
útvonalról,
kattints ide.
Tatára legkésőbb 18 órára szeretnék megérkezni, bár
tapasztalatom szerint sokkal hamarabb ott leszünk. Egy kis tóparti
pihenés után irány a vasútállomás, és vonattal jövünk haza a Keleti
Pu-ba. A vonatjegy ára teljes áron 774+194 ft, összesen 1050 Ft.
Legkésőbb 19.30-kor itthon vagyunk.
Mivel másnap (május 1-e) munkaszüneti nap, így mindenki ki tudja pihenni
magát.
A részvétel díjmentes, saját ellátásáról mindenki maga gondoskodik.
Ajánlott felszerelés: esőkabát és nadrág, napszemüveg, kaja, tartalék
belső gumi, kulacsban víz, csoki. Kisebb szerelést el tudunk végezni
bárhol, az úton mindenben segítjük egymást.
Felhívom a figyelmedet, hogy 2006.04. 01-től BUKÓSISAK HASZNÁLATA
AJÁNLOTT!!
Mindenkit
nagyon várok, feltétel egy használható bicaj, és elszántság. Nem lesz
nehéz... Mert mindig csak a kezdet nehéz... Legyél ott Te is.
|
|