| |
Volt egy terv... Lett egy csapat... és egy
remek hét...
A túra a tervek szerint indult. Nem túl napos időben startoltunk
Bicskéről, így szerencsére nem volt túl meleg. Eleinte lankás, majd
később kicsivel nehezebb terepen haladunk Bodajk, majd Szápár irányába.
Néhol erős szél fújt, a szápári szélerőmű rendesen dolgozott. Zircre
érve eleredt az eső, de innen már gurultunk egészen Veszprémig, ahol
első napi szállásunk volt.
Másnap szintén borús időben indultunk, enyhén szitált az eső.
Nagyvázsony felé indultunk, az első órákban még használni kellett az
esőkabátokat, aztán később fokozatosan vetkőztünk. Vázsonyvölgyben már
sütött a nap. A vár megtekintése után a művészetek völgyén keresztül
érkeztünk Tapolcára, ahol derekasan megebédeltünk. Sümegig jobbára
emelkedett az út, de nagyon szép vidéken vezetett. Késő délutánra értünk
a városba, még éppen volt időnk a vár alapos megtekintésére. Később
elfoglaltuk szállásunkat a móri fogadóban, majd vacsora után nyugovóra
tértünk.
Sümegen öt fős csapatunk további két fővel bővült, így reggel heten
indultunk Szombathely irányába. A zalai dombság enyhe lankáin tekertünk
Zalabér, majd Batyk irányába. Rumra dél körül érkeztünk fagyi időben.
Innen Jákra kellemes forgalom mentes úton tekerünk. Jákon két órát
időztünk, majd a látványosságok megtekintése után tovább kerekeztünk
Szombathelyre. Ekkor már nagyon meleg volt. Szombathelyen kaja közben
jött az ötlet, hogy a tervtől eltérve ne menjünk tovább a néhány
kilométerre levő szállásunkra, hanem a város egyetemi koleszában
keressünk szállást, és maradjunk. Eképp cselekedtünk, maradtunk. Így
volt alkalmunk a városban egy kicsit sétálni, körülnézni.
Reggel korán indultunk, bíztunk benne, hogy nem lesz még nagy a
meleg. Bucsu felé egészen a határsávig haladunk, majd innen észak felé
közeledtünk Kőszeg felé. A kőszegi hegységet érintve, arra feltekerve
tudtunk panorámás helyről lenézni a városra. Jó kis meló volt felmenni a
hegyre, és jó volt legurulni róla... Kőszegen megnéztük a Jurisits
várat, és még néhány műemlék épületet. Ebéd után tovább indultunk, még
sok kilométer volt előttünk, és nagyon meleg volt az idő. Egyenes úton
bringáztunk Röjtökmuzsaj felé, majd innen - a tervet megváltoztatva -
Fertőhomok felé kanyarodtunk, hogy meg tudjuk nézni a Fertőszéplakon
található barokk templomot. A következő település Fertőd volt, ahol
megszálltunk. A kastély parkját még sötétedés előtt bejártuk bringával -
hatalmas terület. Volt okunk az alvásra - több is.
Reggel csomagok nélkül indultunk a tó mentén Pomogy felé. Az
osztrák oldalon csak Illmitzig hatoltunk előre, ahol a keresztülhajózás
előtt két órácskát strandoltunk. A harminc perces hajóút útán Mörbishbe
érkeztünk, innen csak egy jókora ugrás Fertőrákos, a határ. Megnéztük a
hírhedt kőfejtőt majd Fertőbozra hajtattunk, ahol elbúcsúztunk Lillától,
akinek itt ért véget a kaland. Sajnos a nagycenki Szechenyi kastélyt
zárva találtuk, ezért majd egyszer visszajövünk... Visszatértünk fertődi
szállásunkra, s egy jókora pizzával zártuk a napot.
Az utolsó nap rendhagyó módon kezdődött. Edina és Eszter az
Eszterházy kastélyt részesítette előnyben, Bogi inkább a helyi
könyvtárba ment, míg jómagam a már tavaly betervezett, de elmaradt
Mekszikópusztára hajtattam. A puszta, és egy kis település tizenkét
kilométerre a tóba benyúlva helyezkedik el. Innen már sehova nem vezet
az út, hisz itt a határ. Érdekes volt számomra az ország egy újabb végét
megtekinteni, érdekes, hogy minden ilyen hely más és más, egy a közös
bennük varázslatosak. Külön érdekes volt, hogy találtam egy
struccfarmot, és etettem a madarakat. Visszatekerve a kastélyhoz
összejött a csapat, és elindulhattunk végre Győr felé. Hosszú, teljesen
sík úton pedáloztunk. Nagyon meleg, fülledt idő volt, a Hanság nemzeti
parkon haladtunk végig. Markotabödögén abban a szerencsében volt részem,
hogy láthattam egy ökrös szekeret. Utoljára gyerek koromban láttam
ilyet. Késő délután Lébényben ebédeltünk, innen hatkor indultunk tovább,
és két óra múlva a pályaudvaron voltunk. Öt percünk volt a vonat
indulásáig. Köszönöm.
A terv...
Kedves leendő
útitársunk! Egy kellemes nyári kikapcsolódást szeretnék figyelmedbe
ajánlani. Ha még nem döntötted, el, hogy merre indulj, vagy már
eldöntötted, de még van szabad kapacitásod, nézd meg ezt az ajánlatot,
hátha tudunk adni 5 kellemes napot.
Fontos tudni, hogy mi nem vagyunk utazási iroda, egyszerűen
csak örömünket leljük a kerékpáros országjárásban. A feltüntetett díjak nem a
részvételi díjak, hanem az út során felmerülő, vagy várhatóan felmerülő
költségek. Mi nem szedünk be pénzt semmilyen módon, így hasznunk sem származik a
túrák szervezéséből. A feltüntetett összegek ezért csak tájékoztató jellegűek,
és csak reprezentálják a várható költségek nagyságát, de nem garantáltak. A
költségeket nagy mértékben befolyásolják saját fogyasztási szokásaid is, ezért
egy-egy túra akár 100%-os eltérést is eredményezhet a bekerülési költségek
tekintetében.
Általában elmondható, hogy 5000Ft/fő/nap összeg elég, ebből a
kemping 800-2200 forint, az étkezés, italok, és persze gyakran a vonatozás
felmerülő költségei teszik ki összeg többi részét.. A lefoglalt szállások díjait
külön feltüntettük. Ez alapján egy 5 napos túra nagyjából 25.000 forintba kerül.
Persze ennyi pénzből panzió jellegű szálláson is meg tudunk szállni, ezért a
mostani túrát is úgy szervezzük, hogy aki nem akar sátorozni, annak előre
foglalunk szállást fizető vendéglátó helyeken is. Ezért szükséges jelentkezni!!
Amit szeretnénk: 5 nap önfeledt és
szabad bringázást adni Magyarország válogatottan szép vidékein.
Bicske - Zirc - Veszprém - Nagyvázsony - Sümeg - Ják - Szombathely -
Kőszeg - Fertőd - Illmitz - Morbish am See - Fertőd -Győr
1. Vonattal utazunk Bicskére.
Innen Bodajk, Zirc érintésével érkezünk meg Veszprémbe a délutáni
órákban.
A foglalt szállás Veszprém mellet, Kádártán lesz, kemping Veszprém
belterületén található.
Ha az idő lehetővé teszi, első este szalonnasütést rendezünk,
tábortüzzel, meg ilyenek.
Szállás: Fogad6lak, Kádárta,
Kenderföld u. 31. (0688-458-100, 0620-338-1897)
www.szallasinfo.hu/fogad6lak
Díj: 2500Ft/fő/éj + adó (300ft), az ár reggelit nem tartalmaz, 1 db
kétágyas, és 1 db 4 ágyas szoba foglalva.
2. Korai reggel (8.00) indulás,
kaja egy közértnél, vagy akárhol. Utána Nagyvázsonyi vár megtekintése.
Áthaladás a művészetek völgyén (Kapolcs, Vigándpetend, stb). Végighaladunk a
Balaton
felvidéken, a kora délutáni órákban érkezünk Sümegre, a szállás
elfoglalása után
meg lehet nézni a várat, nagyon szépen van megcsinálva, érdemes. A
kemping egy strand területén van, szal itt is jól el lehet tölteni az
időt...
Szállás: Sümeg, Móri Fogadó,
Kossuth u. 22 (0687-352-489),
www.sumeg.hu
Díj: 3500 Ft/fő/éj, az ár egy étkezést (vacsi vagy reggeli) tartalmaz. 3
db 2 ágyas szoba foglalva.
3. Indulás 8 óra körül.
Kényelmesen eltekerünk Jákra, ahol megnézzük a legrégibb magyarországi
román kori templomot. Innen 20 perc Szombathely, ahol nagyon kultúrált
kemping vár minket, a közelben Tesco (a készletek utánpótlásához). A
foglalt szállás további 10 km-re található, onnan már nem megyünk
vissza...
Szállás: Torony, Petrovics
panzió, Réffy L. utca. 2., (06-94/352-142),
www.petrovicspanzio.hu
Díj:7400/2fő/éj, az ár a reggelit tartalmazza. (6200 reggeli nélkül 2 fő
részére). 3 db 2 ágyas szoba foglalva.
4. Indulás 8 körül.
Változatos terepen haladva érkezünk el Kőszegre, út közben lesz emelkedő
és lejtő is bőven. Kőszeg a legszebb magyar városok között van, szóval
lesz látnivaló bőven. (Jurisits vár, óváros, stb). Nagyjából 1 óránk
lesz városnézésre, ha akarjuk, utána tűz tovább Fertődre. Ez lesz a túra
legnehezebb napja, ezért indulunk kicsit korábban. Valószínüleg Fertődre
6 után érünk.
Még megnézhetjük a kastály parkját, nagyon szép, érdemes áldozni rá egy
kis időt. Ezután kaja, vagy akármi jöhet, de főleg pihenés lesz.
Szállás: Fertőd, Nyikos
Vendégház, Óvoda u. 3., (0699-370-189)
www.nyikosvendeghaz.fw.hu
Díj: 3500 Ft/fő/éj, az ár a reggelit tartalmazza, (3000 reggeli nélkül).
Szállás 6 fő részére foglalva.
5. Az ötödik napon többféle
módon is cselekedhetünk. Ezek a lehetőségek a következők:
Első verzió:Áttekerhetünk Ausztriába, Illmitzbe, ahol megnézhetjük
közelről a Fertő tavat, mivel van egy strand, és egy kikötő. Innen
hajóval át lehet kelni Morbish am See-be, ahonnan bringával kell vissza
jönni, de közben meg lehet nézni a Fertőrákosi kőfejtőt, Nagycenken a
Széchenyi kastélyt, ezekre a helyekre nem drága a belépő. Ez esetben 5
körül érkeznénk vissza Fertődre, ahol irány a
vasútállomás, haza tudnánk jönni estére.
Második verzió: reggeli után a Fertő-Hanság nemzeti
parkon keresztül teljesen sík vidéken (mintegy levezetésként) elmegyünk
Győrbe, ahova délután érkeznénk. Itt vonatra pattannánk, és hazajönnénk.
Harmadik verzió: Végső pihenőnapként gyalog megtekintenénk a
Fertődi Eszterházy kastélyt, ami hazánk legnagyobb, és most már
felújítottan a legszebb kastélya. Nagyon drága a belépő, 2 vagy 3 ezer
forint, de érdemes egyszer megnézni. Csodálatos a parkja is, szóval van
látnivaló bőven. Ebben az esetben is este jönnénk haza vonattal, esetleg
egy rövidebb bringázás még beleférne mondjuk Osliba, és onnan Kapuvárra,
ez csak 30 km.
Az ötödik nap tekintetében a legjobb az első verzió, de többségi
szavazást rendezünk, sőt, akár több felé is mehetünk, egyeztetünk.
Ha az ötödik nap programjából több mindent meg akarunk valósítani, akkor
tarthatunk egy ráadás napot, ez csak pénz és idő kérdése. Ebben az
esetben az előző szállást még egy napig igénybe tudjuk venni.
FIGYELEM!! A túrára jelentkezés szükséges. Ezt megteheted emailben,
telefonon, msn-en, lényeg, hogy jelentkezz, ha jönni akarsz.
Email
A szükséges felszerelésről itt találsz
irányadó gondolatokat,
kattints ide. Kérdéseket a
fórumában
is feltehetsz, mindenre szívesen válaszolunk.
|
|