| |
Túra időpontja
2006. 11. 18, szombat
Találkozó Vácon, a pályaudvaron 8.15-kor
Túra útvonala
Diósjenő - Foltán Kereszt
Csóványos - Királyrét
Táv: 14 km
Fotók a túráról>
A túra fóruma>

david@adventures.hu
|
|
Csóványos 2006 -
Ami történt...
A reggeli órákban kisebb kavarodással indultunk. Anna sms-ben
jelentkezett a túrára, vele és Venivel Vácon, a pályaudvaron kellett
volna találkozni, mivel mi ide kocsival mentünk. Veni meg is talált
minket, de Anna, aki először túrázott velünk, felszállt a vonatra
nélkülünk, ami el is ment Diósjenőre. Mivel ezt mi nem tudtuk, csak a
vonat távozását láttuk, úgy döntöttünk, hogy kocsival elmegyünk Jenőre.
Így is lett.
Csodával határos módon itt egymásra találtunk Annával, és ahogy
lenni szokott, minden jóra fordult.:)
Hatan folytattuk utunkat a Börzsöny felé. A Foltán keresztig Mars
múltkori útvonalán haladtunk, csak a bozótost hagytuk most ki, de azt
meg kellett állapítanom, hogy a múltkor a Csehvár mellett elmentünk,
mert az bizony a másik dombon volt.
A keresztnél ebédszünet következett, majd támadás a Csóványosra.
Hamar felértünk, magamban megállapítottam, hogy a csúcs megközelítésének
ez a legkellemesebb útvonala, a 938+20 métert könnyedén tettük meg,
senki nem fáradt el. Persze, felmásztunk néhányan a toronyba is, készült
egy-két felvétel.
Egész nap csodálatos idő volt, ahogy a fotókon is látható, rövid
ujjra kellett vetkezni, annyira kellemes meleg volt az idő. Nemhogy tél,
de még az ősz is túlzás lett volna, inkább kora nyári időt idézett a
természet. Csak a fák, az erdő színe árulta el, hogy valójában november
közepe van.
Aztán a csúcshoz közeledve zordabbá vált idő, 700 méter fölött kicsit
hűvösebb lett, erősödött a szél. A toronyban már fütyült, ahogy kell, de
ez rendjén is volt így. Rövid idő múltán - nyomot hagyva a csúcskönyvben
- összekaptuk magunkat, megittuk az utolsó csepp ERDŐMESTER kortyokat, s
lefelé indultunk Királyrét felé. Három felé járt...
Meredek úton haladtunk lefelé, s érezhetően melegedett, ahogy
haladtunk az erdőben. Eleinte nem siettünk, de ahogy fogyott el a fény,
úgy tudatosult, hogy jó lenne még világosban leérni. Volt rá esély. Nagy
Hideghegy és a Tax között összevissza vannak a turista utak, volt, amit
a térkép nem is jelölt. Próbáltam a legrövidebb úton jönni, ez talán
sikerült is, de jöttünk olyan vízmosáson is, amit nem is jelölt a rajz.
Mindegy, lényeg az, hogy az erősödő szürkületben elértük a betonutat
valahol a kék kereszt jelzésen. Tettünk még egy halovány kísérletet
arra, hogy vissza térjünk az erdőbe, s ott folytassuk az utat, de mivel
rövidesen a megtalált út vissza kanyarodott a műúthoz, nem
kísérleteztünk tovább.
Teljesen sötét volt, mire Királyrétre értünk. Nem mondhatnám, hogy
a Volán igazodott volna hozzánk, másfél órát vártunk a buszra, de mivel
a büfé még nyitva volt, forralt borral és teával elrepült az idő.
A busszal Kismarosra, majd onnan Vácra utaztunk. Annától elbúcsúztunk a
vonaton, s leszálltunk. Szerencsére még volt vonat Diósjenőre, de persze
csak egy óra múlva. Addig még egy teát ittunk a közelben, majd a kis
pirossal eldöcögtünk a kocsiért Jenőre.
Tizenegy felé érhettünk haza, szerintem nagyszerű túra volt, s
köszönet Kutyus barátomnak, akinek a fejéből kipattant ennek a túrának
az ötlete - mégha Ő maga el sem jött erre az útra.
És persze köszönöm mindenkinek, aki eljött. Remélem, megérte.
Találkozunk december 2-án a szakadékban.
Terv: A túra nehézségi szintje közepes, pont a késő őszi
időjárásnak megfelelő. A terv szerint Diósjenőről felsétálunk a Foltán
Kereszthez, majd innen pár perc csak a Csóványos, amit a múltkor olyan
durván elkerültünk. Remélhetőleg, mire ide érünk, eloszlik a reggeli
köd, és szép kilátásunk lesz. - A Csóványosról nyakatekert útvonalon
(megbeszélés szerint) a Magas Tax érintésével vagy kikerülésével végülis
Királyrétre fogunk érkezni. (Érkezhetnénk Kisinócra is, de akkor sokat
kell aszfalton gyalogolni Kóspallagig. De majd megbeszéljük.) A lényeg,
hogy nem maradunk fent a hegyen. Az időjárásnak megfelelően öltözzön
mindenki, sapka, kesztyű legyen a zsebben. Meg kaja, ilyenek. Nem
érkezünk túl későn, a táv kb. 14 km, a Csóványos 938! méter magas, de nem
túl meredek úton megyünk fel.
Költségek:
Vonatjegyek kb. 1500 Ft oda-vissza, teljes áron számolva. kaja, ilyesmi
önköltséges.
|
|
Regisztráció | |