|
Túra
időpontja
2008. 04. 05
(szombat)
Túra útvonala
Budapest
Szentendre
Budapest
|
|
Kitoljuk a biciklit
Bemelegítő kerékpártúra
11 résztvevővel
tekertünk ki Szentendrére. Kellemes koratavaszi időnk volt, néha még
a nap is kisütött. A vasúti hídon enyhe szembe széllel keltünk át,
aztán a Római parton már szélárnyékban haladhattunk. Békásmegyer
után az új parti úton mentünk végig, Szentendrére érve a tavaly
elkészült kerülő úton jutottunk a kaszinóhoz.
Nem mentünk be a korzóra, hanem feltekertünk a templomtérre, ahol
kajáltunk. Ezt követően rövid pihenés után elindultunk hazafelé.
Szerencsére - bár végig a levegőben volt - nem eredt el az eső, így
a kirándulást megúsztuk szárazon. Körülbelül hatvan kilométert
tekerhettünk, ami kezdésnek jó és elég volt.
köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek, hamarosan találkozunk.
|
|
Ingyenes email cím! Csapj le rá!
|
|
|
 |
|
Az első, könnyűnek
ígérkező kerékpáros megmozdulás a www.adventures.hu szervezésében
2008-ban.
Találkozzunk 2008. 04. 05-én Budapesten a Hősök terén 11.00-kor,
a lovas szobor előtt. Végig kerékpár úton haladva az Újpesti
összekötő hídon és a Római parton keresztül tekerjünk ki
Szentendrére.Itt egy fagyi, pizza után
nyeregbe ülve ledolgozzuk a kalóriákat. Kényelmes, 15-18kmh
sebességgel fogunk haladni, ezért, valamint a terep teljesen sík
volta miatt kapott a bemelegítő túra könnyű besorolást. Sőt... Mivel
Szentendréről alternatív módon is haza lehet jönni, azt is szívesen
látjuk, aki csak odafelé szeretne kerékpározni.
A túrán mindenkit
szeretettel várunk, felnőtteket, gyerekeket, egyszóval bárkit, aki
szeret kerekezni. A részvétel feltétele egy jó bicaj, amivel már
össze vagy barátkozva. A túra önköltséges, saját ellátásodról magad
gondoskodsz. Legyél ott Te is. |
|
|
|