|
Túra
időpontja
2008. 03. 22.
szombat
Túra útvonala
Pilisszentkereszt
Csobánka
Pomáz
|
|
Dera szurdok -
...Túra Pilisszentkereszt, Csobánka, Budapest környékén
Ismét egy nagyszerű túrát
tudhatunk magunk mögött. Az időjárás ismét kellemes volt - igaz,
esett az eső. Az indulás után kicsit csúszkálva haladtunk, mivel a
március végén esett hó kissé sikamlóssá tette az utakat, a hidakat a
patak fölött. A szurdokban a hidakon kívül néhányszor a kövekből
álló alkalmi átkelőkön át is kereszteztük a patakot - ezek is
csúsztak, de nem léptünk egyszer se a vízbe, ami nem lett volna túl
nagy öröm Balázsnak, aki sportcipőbe jött.
A túrán hárman voltunk - ez a nem szokványos télies időjárás mellett
érthető is, de az az igazság, hogy nem panaszkodhatunk, mert minden
jól alakult. Hamar Csobánkára értünk, ahol a főtéren ittunk egy
forró teát, majd közös elhatározással nekivágtunk az Oszoly szikla
megmászásának. Eddigre már tisztult kissé az idő, de szerencsére nem
volt meleg, így nem izzadtunk bele a felkapaszkodásba. Kata, aki
most tartott velünk először, bátran vállalta a rövidítést a
sziklákon keresztül a csúcsra.
Mire felértünk, szinte
sütött a nap. Felhőknek, ködnek nyoma sem volt, láttuk a völgy
panorámáját. Szép volt, mint ahogy mindig. Csináltunk itt is pár
fotót, majd tovább indultunk Pomázra.
A negyed hármas busszal, majd hévvel jöttünk haza, fél négyre már ki
is pihentük a nap fáradalmait. Összesen 12 kilométert sétáltunk.
Szép kirándulás volt, köszönet annak, aki ott volt. |
|
Ingyenes email cím! Regisztrálj!
INGYENES ÉRTESÍTŐ!
Ha időben akarsz értesülni egy-egy új programról, add
meg email címedet. Heti
egy levelet küldünk

|
|
|
Táv: 10
Könnyű túra
Fotók a túráról
A túra fóruma
|
|
A Pilis hegység egyik
ékessége, a Dera-szurdok a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén
fekszik. A Pilis-Visegrádi hegység a nemzeti park fokozottan védett
területének számít és így kizárólag a turistaútvonalakat használva
járhatjuk be.
Találkozó 2008. 03. 22-én reggel 7.30-kor az Árpád híd
autóbusz-állomás pénztáránál. Pilisszentkeresztre kell jegyet
váltani.
Pilisszentkeresztről
kirándulunk, a buszmegállótól szinte azonnal a természet vesz körül
minket. Vadregényestáj vár a völgyben. Tiszta levegő, csendes kis
patak, erdő, szurdok - az embernek olyan érzése támad, mintha Svájc
csodaszép hegyei között sétálna. A magas sziklafal a patak mellett
húzódik, a mély szakadék és a furcsa formájú sziklák közt
érdekes érzés keríti hatalmába a látogatót.
Az út
Csobánkáig szinte végig sík vagy lejt, így a terep igazi sétát ígér.
A településig kevesebb mint tíz kilométer az út, nagyon hamar le
fogunk érni. A főtéren rövid pihenő, majd felkapaszkodunk az Oszoly
csúcshoz. Besorolás szerint az út ezen része miatt lehetne közepes
nehézségű a kirándulás, de annyira rövid ez a szakasz, hogy
ténylegesen nem teszi nehézzé a túrát.
|
|
|
|
|
 |
|

A csúcson elgyönyörködünk
a panorámában, majd rövid sétával jutunk le Pomázra, ahonnan
busszal-hévvel utazunk haza. Érkezés a délutáni órákban.
A kirándulás
mindenkinek ajánlott, családokat, gyerekeket,
kutyabarátokat, egyszóval bárkit szívesen látunk, akinek van kedve
ezen a szombati napon egy kellemes sétához a pest környéki pilis
erdeiben.
Az összes utazási költség várhatóan 1000 forint lesz. Egyéb ellátás
egyénileg, évszaknak megfelelő ruházat javasolt.
|
|
|
|