|
Túra időpontja
2008. 04. 19.
Szombat
Túra útvonala
Tardos
Nagy-Gerecse
Bikolpuszta
Táv: 18 km
Közepes túra
Térkép
Fotók a túráról
A túra fóruma
 |
|
Gerecse túra - Úttalan utakon
Nagyszerű túranapunk volt... Budapestről zuhogó
esőben indultunk útnak Tardosra. Az úton végig esett, de mire Tardoson a
29 lelkes túrázó nekivágott a hegynek, hirtelen elállt. A Gerecse toronyig
meredeken kapaszkodtunk fel - néha kisütött a nap. A kilátóba többen
felkapaszkodtunk, annyira tiszta volt az idő, hogy egészen Esztergomig
elláttunk, láttuk a Bazilika kupoláját - amit a múlt héten Párkány felől
nézhettünk meg.
Mikor továbbindultunk, ismét szemerkélt, de csak pár percig. A csúcs
aljában a püspöki üdülő felé tartottunk, majd a kék jelzésen Pusztamarót
felé kerültük a Kis-Gerecsét. Sajnos ezen a szakaszon az éppen zajló
Gerecse50 túrázóival közösen kellett haladnunk - én nem tartom
természetbarátnak a sörösüveggel a kezükben rohanó suhancokat, de hát
mindenki azzal és arra túrázik, amerre akar...
Maróton észak felé fordultunk, innen magunkban haladhattunk tovább,
nagyon szép volt az erdő. Meglepően gyorsan haladtunk, - igaz, a terep
enyhe volt, az út zömmel lefelé haladt.
A Domoszló réten elkövettem azt a hibát, hogy nem ellenőriztem elég
gyakran a pozíciónkat, és amikor egy kerítésen átmászva nem volt tovább
jelzés, már késő volt. Ráadásul pont itt (ahogy kell) a gps is elkezdett
ki-kihagyni, és mire nagyjából képbe kerültem a helyzetünk értékelésében,
- rosszul felmérve a helyzetünket a terephez viszonyítva eltájoltam
magunkat. Nagy szerencse volt...
Egy nyiladéknál megállva és terepazonosítókat keresve megindultunk ketten
egy völgy felé, hirtelen lent tizenöt-húsz egyedből álló szarvascsordát
fedeztünk fel, amint békésen heverésztek a réten. Azonnal visszahúzódtunk,
s jeleztem a többieknek, hogy halkan jöjjenek előbbre, hogy láthassák az
állatokat. Bár messze voltak tőlünk, pár perc után észre vettek bennünket,
ahogy fényképeztünk. Rövid ideig még helyben maradtak, majd egyszerre
felpattanva elrobogtak az erdőbe... Nagyszerű élmény volt, thank you GPS.
A feltételezett helyes irányt keresve leereszkedtünk a völgybe,
de még itt se akartam elhinni, hogy a gps által mutatott pozíció jó,
ugyanis nem fedte a környezetünk a papírtérképen látható terepi helyzetet.
Mentünk egy darabig, elértünk egy meredek patakoldalt, ahol le majd fel és
már a másik oldalon álltunk. Bár sejthető volt, hol vagyunk, még mindig
szkeptikus voltam a gps adatok miatt, és egy rossz kanyarvétel és pár perc
séta után visszaértünk a rét aljába, ahol korábban indultunk. Érdekes
volt. Rögtön a Micimackó jutott eszembe, még szerencse, hogy a
lábnyomainkat nem láttuk :).
Rövid tanakodás után - bízva a kütyüben - visszafordultunk az utolsó
hibásnak vélt kanyarhoz, és megindultunk az ellenkező irányba. A GPS
szerint egy kilométerre voltunk a céltól, de még mindig nem egyezett a
térkép és a terep. Nem volt mit tenni, reménykedtem, hogy jól látom át a
dolgokat, és további tíz perc után - mikor kiléptünk az erdő szélére és
megláttam a Reviczky kastélyt - hogy jól gondoltam. Nem volt tökéletes a
térkép, a gps végig jól dolgozott, csak a térképre nézve annyira idegen
volt a terep, hogy az szinte hihetetlen és azonosíthatatlan volt...
Bikolpusztára érve bevettük magunkat a kocsmába - annyira jól jöttünk,
hogy volt még két óránk a buszig. Aztán a pultos közbenjárására a busz egy
órával hamarabb felvett minket, és a sofőr annyira laza volt, hogy
Tardoson egészen az autóinkig szállított minket.
Hazafelé tartva jött a beígért jégeső is, de hát kocsiban jól bírjuk...
Köszönet mindenkinek, aki eljött és vállalta, remélem, mindenki jól érezte
magát.
A túráról...
Találkozó 2008. 04. 19-én a
Blaha Lujza téren, a
Corvin áruház előtti parkolóban reggel 6.45-7.00 között. Pontban
7-kor indulunk, és megpróbálunk 8-ra Tardosra érni a Gerecse lábához. A
helyszínre autókkal utazunk, ezért a túrára feltétlenül jelentkezni kell,
hogy a rendelkezésre álló helyeket fel tudjuk mérni. Kérem, hogy aki
biztosan tud és akar autóval jönni, az jelezze a fórumban, hogy időben
kialakuljon a résztvevők köre.
Találkozási hely a
Blahán. Klikk.
Tardosról felkapaszkodunk a Nagy-Gerecse 634 méter magas
csúcsára, a toronyból szétnézünk. Jó messzire ellátni, a Gerecse nagyon
szép hegy. Itt fordult elő velünk, hogy egy túrán láttunk őzet, szarvast,
és talán még vaddisznót is, utóbbit a kerítés mögött.
A csúcsról gyorsan lejutunk, majd a piros jelzést elérve azon haladunk
egy darabig. És itt jön egy érdekes rész, ugyanis Bikolpusztára erről nem
vezet jelzett út, ezért az utat elhagyva egy kedves kis patak medrében
törünk előre. Ennek a résznek a járhatóságáról semmit nem tudok.
Valamiféle út vezet a patak partján, de fel kell készülni arra, hogy az
előrejutás a megszokott erdei tempónál lassabb lesz.
Bikolpusztára érve elcsípjük a Tardos felé tartó buszt, és visszautazunk
autóinkhoz, majd hazajövünk.

Költségek: Tardos 61 km, oda-vissza 120. (Páty felé
megyünk, az egy csodálatos út autóval is.) Ebből adódik az egy főre jutó
üzemanyagköltség, mely autónként 3000 forint, ez oszlik meg a bent ülők
között, ezért igyekszünk minden autóba +3 főt szervezni.
Egy főre 800 forintot kalkuláltam. A buszjegy 150 Ft. Összességében az
útiköltség 1.000 Ft körül alakul. Egyéb költség nincs, saját ellátásáról
mindenki maga gondoskodik.
Résztvevők: 18 km nem sok, de a túrát első útnak nem
javaslom. Mivel lehet, hogy a patakmederben nem találunk mindenhol járható
utat, aki eljön, beszélje meg saját magával, hogy ez a körülmény belefér-e
a túrázásról kialakított elképzeléseibe. (Csúszós kövek, sár, víz, stb.)
Nem lesz rohanás, én - sokak fájdalmára - kifejezetten komótosan túrázok, de mivel
1 busz van Bikolpusztáról Tardosra, azt akkor is el kell érni, ha szakad
az eső, tör a bakancs, stb. Sietni nem fogunk, de vánszorogni se. A busz
17.00-kor ér a megállóba, ezért indulunk korán.
Megígérem, hogy maradandó élményben lesz része annak,
aki eljön, de kérem, hogy mindenki mérje fel a körülményeket. (Nem
beszélve a nem ismert körülményekről.) Évszaknak megfelelő ruházatot
mindenki hozzon, esőkabát, tartalék zokni legyen a csomagban. A
részvételi szándék jelzéséről ne feledkezz meg, mert ala carte nem
biztos, hogy jut hely az autókban. Egyeztetés a
fórumban.
|
|
INGYENES ÉRTESÍTŐ!
Ha időben akarsz értesülni egy-egy új programról, add
meg email címedet. Heti
egy levelet küldünk

|
|