|
|
Információk |
|
|
|
Közösség |
|
|
Túra
időpontja
2008. 07. 19-26.
szombat-szombat
Túra útvonala
Evezős szakasz
Nagyhódos
Kölcse
Túristvándi
Tiszabecs
Szatmárcseke
Kisar
Kerékpáros szakasz:
[BP]
Kál-Kápolna
Tiszacsege (70)
Nyíregyháza (75)
Nyírbátor
Nagyhódos (70)
majd
Kisartól
Sárospatak (90)
Tokaj,
Szerencs (60)
[BP]
|
|
Túr-Tisza 2008 - Kerékpáron és gyalog
Az én emlékeim:
1. nap. Két óra késéssel érkeztünk Kálra vonattal, innen
tekertünk Tiszacsegére. A kompos átkelés után a Csegei
Halászcsárdában vacsoráztunk, majd a termál kempingben állítottuk
fel sátrainkat.
2. nap. Esőre ébredtünk, de szerencsére hamar elállt.
Megszárítottuk a sátrakat, majd útra keltünk. Egy közértben
reggeliztünk. Borongós, de szerencsére esőmentes napunk volt.
Hajdúnánáson ebédeltünk, majd Nyíregyházára tekertünk, késő délután
értünk oda. A Jocó panzióban levő szállás elfoglalása után a közeli
étteremben vacsoráztunk.
3. nap. Korán reggel indultunk vonattal Mátészalka felé. A
kis motorvonat peronját teljesen elfoglalták a bringák. Meleg, napos
időnk volt, Tyukod felé hajtottunk, nagyon szép arra az út, autó nem
jár. Már Hódos (vagy Hodos) felé járva ért utol minket Ákos a kenus
trélerrel. Mire a kempingbe értünk, beborult, majd eleredt az eső. A
nagy sátor alatt sátraztunk a betonon, így nem áztunk meg.
4. nap. Végre eveztünk. Olyan magas volt a víz, hogy csak na.
:) Szépen lecsurogtunk Sonkádig. Itt nem a szokásos parti területen,
hanem a gát másik oldalán táboroztunk egy ház kertjében. Még délután
megnéztük a sonkádi műemléktemplomot is. Este paprikás krumpli volt
a vacsora.
5. nap. Átrakodtunk az Öreg-Túrra. Borongós, majd esős volt
az idő. Sonkád másik oldalán, az itató előtt zátonyra futottunk. Nem
tudtuk sehogy lehúzni a hajót, megpróbáltunk átmászni az elejébe,
hogy a vége felemelkedjen és lecsússzon a víz alatti farönkről. Az
utolsó pillanatban azonban megbillentünk, és felborultunk. Elég mély
volt a víz, de szerencsére ki tudtunk mászni épp a farönkre.
Összeszedtük a cuccokat, sajnos már a tartalékruhánk is ki volt véve
a hordóból, ezért nem volt száraz ruhánk. A sonkádi itatóig
eljutottunk, de a lányok fáztak nagyon. Szerencsére egy másik hajó
még itt pihent, volt telefonjuk, és vissza tudtuk hívni a buszt,
Ákos hozott száraz ruhát. Addig megpróbáltam tüzet rakni, de nem
sikerült, minden vizes volt. Lassan kisütött a nap, elég jól jött.
Délután Kölcsére értünk, eddigre jó volt az idő, sátrat vertünk.
6. nap. Elsőként indult hajónk Túristvándi felé. Rövid idő
múlva eleredt az eső. Elsőre rövid zápornak tűnt, beálltunk egy fa
alá. Hamarosan azonban beláttuk, nincs mire várni. Esőben eveztünk,
míg egy fa állta utunkat a víz színén. Kivettük a hajót, s
megkerültük az akadályt. Később volt, aki átvergődött a rönkön, de
az se volt egyszerűbb, mint a kerülés. Mire Istvándiba értünk,
szakadt az eső. Sátorozni nem lehetett, ezért kivettük a panzió
ágyait, nekünk egy tíz ágyas szoba jutott - és mivel András
ragaszkodott a sátrazáshoz, így pont el is fértünk. Vacsorára finom
gulyást és palacsintát kaptunk.
7. nap. 24 órája folyamatosan esett, nem volt értelme tovább
indulni. Ehelyett kocsikkal, busszal bementünk Vásárosnaményba, az
új termálfürdőbe. Ez a nap a strandolásról szólt. Délutánra rövid
időre elállt az eső, de este újra kezdte, több hullámba. Szerencsére
nem volt vészesen hideg.
8. nap. Még mindig esett. Reggel többen megnézték a
vizimalmot, majd összepakotunk. Közülünk mindenki a napi lovaskocsis
utazásra szavazott, Dzsoki bácsival a bakon utaztunk. Szatmárcseke,
majd Tiszacsécse, s végül Tiszabecs következett. Megnéztük a Kölcsey
emlékszobát, majd Móricz Zsigmond szülőházát. Dzsoki bá virtusból
egy rövidebb szakaszon lehajtott az útról, s a mezőn, úttalan utakon
hajtottunk, mely szakasz azt hiszem mindenkinek emlékezetes marad.
Tiszabecsen aki akart, hajóba ült. A Tisza vízállása nagyon magas
volt, a közepén erős volt a sodrás. Mi busszal mentünk vissza
Szatmárcsekére, de akik hajóval utaztak azok is hamar leértek. Mivel
a kemping úszott a sárban, szállás után néztem a faluban. találtam
is egy régi üzemet, amit évek óta nem használt senki. Vacsora után
öten itt aludtunk - leterítettünk egy nagy nejlont, s így tisztán
megúsztuk az éjszakát. Az eső ezen az éjjelen is esett, s örültem,
hogy fedél van a fejünk felett.
9. nap. Reggel sem sütött a nap, de legalább nem esett.
Egyenlőre. Lementünk a kempingbe reggelizni. Kitoltuk az elsüllyedt
utánfutót, s mivel sokan nem eveztek, a felesleges hajókat
felpakoltuk. Mire végeztünk, ismét esett. Tizenegyünk közül akik
vonattal jöttek, úgy döntöttek, hogy nem tartanak már velünk, hanem
hazautaznak. Sajnáltam, de meg tudtam érteni. Ákos kivitte a
távozókat a buszhoz. Egy óra múlva szikrázóan sütött a nap, aminek
örültem, mert utolsó evezőnapon még tudtunk egy jót evezni. Ákossal
ketten hoztunk egy hajót Kisarba. Az áradó Tiszán beálltunk a
sodrásba, és nagyon gyorsan haladtunk. Kisarba kikötve olyan magasan
állt a víz, hogy már-már betört a kempingbe. Mivel az idő megint
beborult, és nem akartam utolsó napon mindent eláztatni, ismét
szállás után néztem. Végül hárman sátorban, hárman a szálláson
aludtunk. Éjjel esett.
10. nap. Ismét nyeregbe pattantunk, hosszú út állt előttünk
Patakig. Főleg, hogy Tarpán egy rossz kanyar miatt még ezt is
sikerült öt kilométerrel megtoldani. Egész nap tekertünk, délutánra
egy vihar ért utol minket. Az utolsó pillanatban értünk el egy telep
széléig, ahol a vegyesbolt-kocsma teraszán vártunk, míg csökkent a
szél. Felvettük az esőruhákat, s így tekertünk az utolsó tizenöt
kilométeren. Sárospatakon egy kollégiumban szálltunk meg, majd
vacsorázni indultunk - gyalog. A vacsora alatt ismét eleredt az eső.
11. nap. Reggel a református kollégium könyvtárát nézte meg,
aki akarta, majd a vár kertjében időztünk. Még dél előtt elindultunk Balsa felé, hogy komppal jussunk Tokaj alá. Hátulról fújt a szél,
nagyon gyorsan haladtunk. De nem volt szerencsénk. A komp sodronyát
éjszaka egy az áradó Tiszán úszó faág leszakította, ezért az átkelés
szünetelt. Vissza kellett tekerni Patakra - széllel szemben. Kemény
volt. Jánossal előreverekedtük magunkat, és nekifeszülve a szélnek
igyekeztünk egy korábbi vonatot elérni, ami végül sikerült is. mikor
ismét összeállt a csapat, beültünk ebédelni - hiába, negyven
kilométer után ismét Patakon voltunk. Mivel nem volt mit tenni,
megvártuk vonatunkat, és innen utaztunk haza.
Most pár évig nem megyünk evezni, addig ezekből
az emlékekből táplálkozunk majd... Köszi, hogy eljöttetek.
|
|
INGYENES ÉRTESÍTŐ!
Ha időben akarsz értesülni egy-egy új programról, add
meg email címedet. Heti
egy levelet küldünk

|
|
|
|
|
Táv:
Vizen: 75 fkm
Bringa: 360 km
Közepes túra
Térkép
Fotók a túráról
A túra fóruma

 |
|
A legfontosabb info: NEM KELL feltétlenül kerékpárral jönnöd,
azaz egyéni vonatos leutazás is lehetséges az evezésre, ha úgy
akarod. Az alábbi részletes kiírás pontosan jelzi, hogyan
illeszkedik a kerékpáros rész az evezés programjába. Az átláthatóság
kedvéért a teljes program egyben került fel, de láthatod, hogy a
vizitúra külön is választható.
Mivel a kerékpáros eljutás több napot vesz
igénybe, ezért a bringások korábban indulnak, majd Nagyhódoson
egyesül a két csapat.
Kerékpáros résztvevők találkozása:
2008. 07. 17. CSÜTÖRTÖK, 6.40-kor a Keleti PU. főbejáratának
BAL OLDALÁN (szemből nézve bal). Vonattal utazunk Kál-Kápolna
állomásig. Innen kerékpározunk. Első napon Tiszacsécse, második
napon Nyíregyháza a végállomás. Előbbin sátor, utóbbin foglalt
szállásban alszunk. Harmadik napon Nyírbátorig elvonatozunk, majd
innen bringával megyünk Nagyhódos (világvége) faluba. Estére
érkezünk, itt már vacsorával várnak minket a vízitúrás szervezők.
Vonatos leutazás esetén Budapestről
2008. 07. 19-én a reggel 8.20-kor induló Páva IC-vel kell jönni.
Találkozó a résztvevők részére a vonatnál 8.00-kor. A vonatról
Debrecenbe át kell szállni Fehérgyarmat felé. Erről a vonatról
Fehérgyarmaton a Zajtára tartó motorvonatra kell átülni. (Összesen 2
átszállás).
A vonatról ZAJTA állomáson kell leszállni 15.02-kor.
Az érkezőket SAJÁT KISBUSZ várja, és csomagostul-mindenestül
elszállítja Nagyhódosra, az első táborba.
Az evezős program
szombattól-szombatig tart.

-
Leutazás napján vacsora a Hódos
kempingben. Evezők és hajók átvétele, terepszemle.
-
Hajók vízre rakása. Evezés (15 fkm),
Sonkád-bukó a végcél, kiemelés. Tábor kialakítása a parton, vacsora
előkészítés. Fürdés a Túrban, vacsora elkészítése, pihenés.
-
Átrakás az Öreg-Túrra, reggeli. Könnyed
evezés Kölcse határáig, partraszállás a Tájmúzeumnál (10 fkm). Tábor
kialakítása, vacsora előkészítés. A falu itt közel van, be lehet
sétálni. A legjobb szilvapálinkás ház felkeresése, mely a vezetők
sokéves áldozatos munkája és tapasztalata alapján lett meghatározva.
Csalódás kizárva.
-
Izgalmas evezés, Túristvándi kemping a végcél
(10 fkm). Sátorozás a folyó partján a kempingben. Az étteremben
készült vacsorát fogyasztjuk, valamint meleg (az 5. főtől hideg)
vizes zuhanyzási lehetőség a fürdőben.
-
Másnap reggel lebontjuk a tábort, majd
megtekintjük az egyetlen, még működő vízimalmot. Ezt követően
átköltözünk táborostul mindenestől a Tisza "elejére", Tiszabecsre.
Minden felszerelést, hajót, embereket autóval átszállítjuk, pakolás
közösen. (. Igény esetén lovasfogattal is lehet jönni, ami nem egy
mindennapi élmény. Út közben a fogat Szatmárcsekén és Tiszacsécsén
is megáll, hogy az utasok ellátogathassanak a Kölcsey Emlékházba és
a hírneves Kopjafás temetőbe Út közben megtekinthető a Móricz
Zsigmond-ház és emlékkiállítás. Megbeszéljük.)
Szállás az albatrosz kempingben, szemben nagyon jóféle
szilvapálinkát tudok, csak kicsit vigyázni kell vele, mert egen
alattomos fajta...
-
Reggel állapottól függően tojásrántotta
vagy joghurt reggeli, kinek hogy... Evezés a Tiszán (25 fkm)
Szatmárcsekéig. (Kikötni CSAK A BAL PARTON szabad, pár éve még
lőttek az ukránok a jobb oldalon.) A Tiszán már erősebb a
sodrás, ezért kb. 3-4 óra alatt leérünk Csekére. Ezen a szakaszon
található a híres „Túr-bukó” három méteres mesterséges vízesése,
ahol dögönyöztethetjük elsatnyult testünket pár órát. Nem mindennapi
élmény, ki kell próbálni. Este bográcsozás, van zuhany is (hideg) a
kempingben, szóval full extra.
-
Utolsó evezőnap:(, délelőtt leevezünk
Kisarig (15 fkm) és egy kis sziget mellett ütünk tanyát (BAL PART!).
Délután kirándulhatunk Tarpára, ahol megnézhetjük az igazi
kuriózumnak számító tarpai szárazmalmot. (Ezt a programot eddig sose
sikerült kivitelezni, mert mindenki a kempinget válaszotta, meg a
sörözést. Viszont a kerékpáros csapat hazafelé útba ejti a malmot!)
Este tábortűz mellett búcsúzunk a Tiszától.
-
Ébresztő kényelmesen. Pakolás, hajók
lemosása, romok eltakarítása, stb. A bringás csapat reggeli után
indul, mert Patak odább van. Akik vonattal utaznak haza, azokat
kisbusz elviszi a Volán buszhoz, onnan az alábbiak szerint lehet
hazajutni. (Itt van a szervezett program vége, mindenki mehet,
amerre tud.)
A vonattal utazók szombat este érnek haza. (Volán: Tivadar: 12.22 - Vásárosnamény: 13.25, majd MÁV,
Vásárosnamény: 14.30 - Budapest, Nyugati PU: 19.42)
A kerékpárosok szombaton Kisarból Vásárosnamény - Kisvárda - Sárospatak
útvonalon haladnak. Patakon kollégiumi szállás, majd reggel megtekintjük a
Rákóczi várat, a kiállítást, stb. Ezt követően továbbtekerés Tokaj
- Szerencs útvonalon. Szerencstől vonattal utazunk haza, hétfő este
érkezünk koszosan, de boldogan. (Igény esetén Patakról vasárnap este
is haza lehet vonatozni, de a Rákóczi vár, a Tokaji régió akkor
kimarad.)
|
|
 |
|
|
|
|
|
|
És itt jönnek a nagyon fontos információk:
Résztvevők száma: 12 fő, minden hely elkelt! Bővítésre nincs lehetőség, ennyi a beülési hely a
hajókban.
A túrakenuk 4 személyesek, 3 hajót
kapunk, a hajókban 1 db hordó és mentőfelszerelés is lesz. Egy
másik (végzős gimnazista) csoporthoz társulunk a vízen. Velük együtt
30 körül lesz a létszám.

Részvételi feltételek:
Aki csak evezni akar, annak a részvételi díjat a
nyolc napra fizeti be. Ezért az összegért reggeli és melegvacsora minden nap,
valamint kis tízórai vagy gyümölcs a hajókban. Továbbá végig
autós csomagszállítás a táborhelyek között, hajóbérlés, táborhely
bérlés, és 2-3 fő a csapat körül, akik a szállítást, bevásárlást,
közösségi terület kezelését (pl. kaja, tűzrakás) stb. végzik.
Főzés a beszállított alapanyagokból közösen történik. A vonatjegyek
oda-vissza kb. 9.500 Ft-ba kerülnek. (Ez a sok.) További kiadás
saját szükségletekre lehetséges, a régióban egy liter pálinka a
jóféle szatmári szilvából kb. 2500 Ft.
A kerékpárosoknak a fenti
összegen kívül 3 nap szállásdíjat kell hozniuk, valamint az ezekre a
napokra eső étkezést kell fizetni (önálló ellátás, megbeszélés
szerint.) Első nap szállás Tiszacsegén, a kempingben, kb 2.000Ft.
Második napon szállás Nyíregyházán a Jocó panzióban, 6.000/2fő, azaz
3000/fő, de szobára számolják a díjat. (Igyekszünk párosan
megszállni.)
Az evezés végeztével egyszer még megszállunk Sárospatakon egy
kollégiumban, itt 3-5 ágyas szobákat kapunk 1.200/fő áron. (Fizetés
mindenhol a helyszínen, önállóan.) A vonatjegyek összesen
6.700 Ft-ba kerülnek. A kerekezős napokra önálló kajával is számolni
kell, ez mindenki saját fogyasztására és igényeire van bízva.
Felszerelés: Csak a kötelező dolgok:
Sátor, hálózsák, személyes iratok, ruházat. A csomagot autó viszi,
de ne hozz felesleges dolgokat. Esővédő felszerelés legyen a
csomagban,
Evőeszköz legyen nálad, a levest nehéz kézzel enni.
Tisztálkodó felszerelés, zseblámpa, rovarspray, bicska, stb...
Amúgy
itt egy nyomtatható lista,
válogass...
A körülményekről: Félig vadkemping,
félig meg nem... Sonkádon a folyó közelébe nincs semmi, Kölcsén a
falu közel van, de ennyi. (Az egyik presszó WC-je használható
megállapodás alapján.) Nincs épített fürdési lehetőség, viszont ott
a folyó. Túristvándiban és utána van zuhany és WC is, egész
komfortos lesz.
A kerékpárokat lezárva tároljuk a vizitúra alatt, tehát
biztonságban lesznek, DE LAKATOT HOZZ MAGADDAL!!
A legfontosabb: HA JÖNNI AKARSZ, JELENTKEZZ.
A jelentkezéseket a részvételi díj beérkezése szerint fogadjuk, hogy ebből
ne legyen vita. Ajánlott 2-3 fős csoportokban jelentkezni, mivel így
a hajóbeosztás adott, valamint a kis csoportok meg tudják szervezni,
hogy ne hozzon mindenki sátrat, hanem pl. 2 fő közösen alszik, és a
felszerelés jobban elosztható. (De persze 1-1 fő is jelentkezhet, és
megszervezzük.)
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ 2008.JÚNIUS 31., eddig kell a
részvételi díjadnak beérkezni a bankszámlára. Ezt követően a
részvételi lehetőség lezárul. Innentől visszalépési lehetőség nincs,
mivel a befizetett részvételi díjad továbbfizetésre kerül a "vizes"
csapat felé.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|