|
Túra
időpontja
2008. 05. 25.
Vasárnap
Túra útvonala
Vácrátóti Arborétum
|
|
Kalandozás a Vácrátóti Arborétumban
Ez történt: A mai
arborétum látogatáson összesen 14-en vettünk részt, egy gyerkőccel.
Sikerült a bejáratnál egy fiatalokból álló kis csoportot találni
akikkel társultunk, így meglett a csoportos belépőre a létszám.
Együtt vágtunk neki az arborétum felderítésének. Majd kicsit
szétszóródtunk, de útközben és a végén újra összetalálkoztunk a
többiekkel is. Kényelmesen sétálva délutánig mászkáltunk az
arborétum zeg-zugaiban. Közben heverésztünk a napon is, ahol egy
párperces zápor permetezett minket.
Szerencsénkre két növényszakértő is velünk tartott, egy kertész és
egy pályát tévesztett kertészmérnök, így nem voltunk elveszettek a
növénytanban. :) Felsorolni kevés lenne a hely, annyi szépet
láttunk. Érdekes (mű)romot, vízimalmot, mocsári ciprusokat
légzőgyökerestül, még éppen virágzó mocsári nőszirmokat, és még
oldalakon át sorolhatnám. Köszönet, hogy eljöttetek, találkozunk
máskor is.
|
|
Ingyenes email cím! Csapj le rá!
|
|
|
Táv: Arborétum
megtekintése.
(6-8 km.) Könnyű túra
Fotók a túráról
A túra fóruma

|
|
Terv: Találkozó 2008. 05. 25-én
9:00-kor az Újpest Városkapu metró állomás melletti parkolóban. A busz
indul: 9:30-kor Újpest Városkapu vasútállomástól, az arborétum
bejáratához érkezik 10:20-kor.
Utazás autóval vagy
volánbusszal, aki fuvart vállal/kér, e-mailben vagy a fórumban
jelezze. Előzetesen jelentkezni azért is jó, mert 15 fő fölött lehet
csoportos kedvezményt kérni a belépőre. A vácrátóti az ország
legjelentősebb, növény anyagban leggazdagabb botanikus kertje. A
természetvédelmi területként is óvott 29 hektárnyi kert a benne lévő
épületekkel, építményekkel, történeti kertstílusával egységben
műemléki védettséget is élvez.
A kertről
itt olvashatsz bővebben.
A nagyrészt eredeti
formájában fennmaradt, angolpark stílusban kialakított főúri
kastélyparkban a kínai ősfenyő mellett sok értékes ritkaság, köztük
számos keleti-ázsiai fa- és cserjefaj az országban egyedül itt
tekinthető meg. A fák és cserjék között egész sereg ritka juhar,
hárs, kőris, berkenye, boróka, lonc, orgona fajjal találkozni. A
madárbirs és
bangita gyűjtemény Európában is egyedülállónak
mondható. |
|
INGYENES ÉRTESÍTŐ!
Ha időben akarsz értesülni egy-egy új programról, add
meg email címedet. Heti
egy levelet küldünk


|
|
|
|
|
Akinek van kedve együtt
felfedezni ezt a szép helyet, tartson velünk. Kutyát ne hozzatok,
mert az arborétumba nem szabad bevinni. Közvetlen autóbuszjáratok
indulnak vissza Budapestre: 16:17, 18:24.
Útiköltség: Volánbusz-jegy: 900 Ft/fő (oda-vissza)
Felnőtt belépődíj: 700.- Ft/fő (csoportoknak 440.-Ft/fő)
A túrán mindenkit szeretettel várunk, akinek van
kedve ehhez a kellemes vasárnapi sétához. Jelentkezés nem kötelező,
de ajánlott. A túravezető elérhetőségei a képen láthatóak,
jelentkezni emailben vagy a fórumban lehet. |
|
|
|