Burgasz látnivalók

Burgasz Bulgária negyedik legnagyobb városa, egyben az ország fontos ipari és kereskedelmi központja, mely a kikötőből adódik, ami az ország legnagyobb és legfontosabb kikötője.

A várost az ókori görögök alapították elsősorban katonai támaszpont céljából. Apollonia polisz legfontosabb megfigyelő állása volt. Akkor még Pürgosz volt a neve. Később a rómaiak idején a neve ugyan Deultum-ra változott, de funkcióját tekintve hasonló volt, a rómaiak is katonai kolóniaként hasznosították a várost.

Ma a második legnagyobb fekete-tengeri üdülőhely az országban, ennek ellenére a turisták nem célpontként, sokkal inkább kiindulási pontként érkeznek a városba, hogy azután innen induljanak tovább a népszerűbb nyaralóhelyekre, Napospartra, Neszebarba vagy bármelyik más üdülővárosba. Nemzetközi repülőtere van, talán ebből adódik a hatalmas átmenő forgalom.

Burgasz épületei jórészt a XX. század legelején épültek, ezért hangulata igen erősen hasonló Budapest belvárosához. Amennyiben csak átutazóban járunk Burgaszban, akkor is érdemes megtekinteni a katedrálist, templomait és az operaházat. Különleges nevezetessége a tengeri kert. Minden évben augusztusban megnövekszik a város forgalma, hiszen Burgasz ad otthont az évente megtartandó Nemzetközi Folklór Fesztivál rendezvénynek, mely 1965 óta világhírnévre tett szert. A résztvevők ilyenkor népviseletbe öltöznek és bemutatják népi hagyományaikat.

A város érdekessége még az igen erősen látogatott Burgaszi termálfürdő, mely a legrégebbi gyógyfürdő az országban, már i.e. IV. században is ismert volt. A termálfürdő Burgasztól északra húsz kilométerre található, érdemes legalább egy napos programként meglátogatni a több évezredes gyógyüdülőt.