Barcelona Spanyolország második legnagyobb városa, továbbá Katalónia autonóm közösségének fővárosa. Madriddal állandó rivalizálásban áll, bár a két város nagyon különböző. Barcelona a modern irányzatok városa, mely tisztán látszik a várostervezésen. A város teljes hangulata ezt mutatja. Talán ez serkenti az avantgard művészeket is arra, hogy kezdeményezéseiket ebben a városban váltsák valóra. Barcelona Földünk egyik legsokoldalúbb és leglátványosabb városa.
Barcelona óvárosának központja a gótikus negyed. Itt még maradt néhány középkori építmény, továbbá a római városfal maradványai is látszanak. Az érdekességek és látnivalók kifogyhatatlanok a labirintus szerű utcákon. Egy itt töltött nap felér egy kis időutazással. Amennyiben eljutunk a negyed központjáig, megtaláljuk a katedrálist, mely a XIII. században kezdett felépülni, de befejezésére csak hatszáz év múlva került sor. Amennyiben vasárnap járunk erre, megtekinthetjük a tradicionális katalán Sardana táncot a katedrális előtti téren. A Szent Család Temploma, más néven a jövő temploma nem a gótikus negyedben található, ennek ellenére a leglátogatottabb turisztikai látványosság, közel két és félmillió turista nézte meg belülről a templomot. Gaudi tervezte és élete fő művének tekintette. Úgy tervezte, hogy a világ legnagyobb bazilikája lesz, ezért negyven évig dolgozott rajta. A templom immáron száz éve épül, és a terveket hűen követve 2026-ra készül el, de már most is a Világörökség része.

Akik azonban a modern épületeket részesítik előnyben, azoknak a Torre Agbar megtekintése elképesztően esztétikus élménynek minősülhet. A Torre Agbar Barcelona harmadik legmagasabb épülete. Jean Nouvel tervezte. Éjjeli kivilágítását 4500 LED biztosítja. Visszatérve a régebbi épületekhez, a világörökség része szintén a Casa Battló. Gaudi és Josep Maria Jujol tervezte. Ez az épület egy lakóház Barcelona előkelő negyedében. Az épület különlegessége, hogy nem tartalmaz egyenes vonalakat. Az épület a híres sugárúton, a Passeig de Gracián található. Ez Barcelona leghíresebb és leglátványosabb sugárútja. A múlt század elején a felső tízezer lakóházai voltak itt találhatók. A másik, Gaudi által tervezett nevezetes épület a Casa Milá, mely szintén a világörökség része. Ez volt Gaudi utolsó lakóháza, melyet egy textilgyáros megrendelésére épített. Érdekessége, hogy szinte tervek nélkül, pusztán vázlatokra hagyatkozva készült az épület.
A Parc de la Ciutadella Barcelona központjának egyetlen zöld területe, itt található a katalán parlament is. A park területe összesen 30 hektár, leghíresebb része a Cascada, mely egy hatalmas vízesés szerű szökőkút. Ezt a szökőkutat a római Trevi-kút mintájára építették. A parkban csónakázó tavat is találunk, továbbá a barcelonai állatkert is itt talált otthonra 7000 lakójával.
A Katalán Zene Palotája a város legkiemelkedőbb modernista alkotása. 1909-ben építészeti díjat kapott a városi tanácstól, azóta ez az épület is a világörökség részét képezi. Évente több mint félmillió ember látogatja koncert termeit. Másik, igen sűrűn látogatott épület, mely nem az épület milyensége miatt, inkább annak tartalmából adódóan népszerű, ez a Picasso múzeum. A festő 3500 korai munkája található meg a múzeum falain belül. Amennyiben könnyedebb kikapcsolódásra vágyunk, látogassuk meg Barcelona híres akváriumát, ahol 11 ezer tengeri állat él jelenleg. Épületek tekintetében még meg kell említenünk a Szent Pál Kórházat is, mely szintén a világörökség része. A 100 ezer négyzetméteres épület ma még kórházként funkcionál, de hamarosan múzeummá lesz átalakítva. Az 1888-as világkiállításra több minden épült a városban, többek között az Arc de Triomf, Barcelona diadalíve, mely színes tégláival azóta a város dísze, a világkiállításnak pedig a főbejárata volt.

A világkiállítás alkalmával épült a zsidók hegye is, a Montjuic, mely rengeteg látványosságot kínál. Magassága 213 méter és közel van a városközponthoz. Itt található a Táncoló szökőkút és a Katalán Nemzeti Múzeum is, továbbá az olimpiai falut és az olimpiai stadiont is a Montjuicon hozták létre. A legrégebbi nevezetesség egy XVIII. századi erőd, a Castell de Montjuic. Találhatunk itt még botanikus kertet, spanyol falut, ami egy skanzen. Ezen kívül még sok látnivalót kínál számunkra, érdemes rá több időd szakítani. A dombon található nevezetességek közül ki kell emelni a Táncoló szökőkutat, melyet mágikus szökőkútnak is neveznek. A szökőkutak zenélnek és a zene ütemére változtatják színeiket. A különböző kutak különböző zenéket játszanak, így mindenki elgyönyörködhet abban, mely leginkább a saját ízlésének megfelelő. Amennyiben Barcelonai utunk során egy önfeledt nézelődős vásárlásra vágyunk, mindenképpen a város fő sétáló utcáján tegyük ezt meg, a La Rambla-n, melyet élő platánsor szegélyez, és mindig zsúfolva van. A sétálóutcán találunk kávézókat, üzleteket, piacokat, továbbá mutatványosok és zsonglőrök teszik teljessé a vásárihoz hasonló élményt.
A Güell park eredetileg lakóparknak készült, de a terv kudarcba fulladt, bár látványosságnak elsőrangú, az építmények inkább hasonlítanak egy különös álomhoz, mint egy lakónegyedhez. Sétányain végighaladva ráérezhetünk Gaudi különös elképzeléseire, álmaira.
Barcelona északnyugati részén található a Tibidabo hegy, mely 512 méter magas, a kilátás egyedülálló. A katalán legenda szerint itt kísértette meg az ördög Jézust. A hegytetőn egy katolikus templom várja látogatóit, a Temple de Sagrat Cor. A város legmagasabb pontja a tévé torony, mely látogatható a turisták számára, ennek tetejéről a körpanoráma teljes képet nyújt a városról. Ezen a hegyen található még Barcelona legrégebbi vidámparkja is, mely érdekes lehet a gyerekekkel utazók számára.
Barcelona olyan mennyiségű és minőségű látnivalót kínál, melyet képtelenség egy-két nap alatt végigjárni. A tapasztalat szerint, aki ebbe a városba egyszer beteszi a lábát, az nehezen tud szabadulni, és mindig visszavágyik.
Egy napos kirándulások Barcelona környékén
Barcelona környéke rendkívül változatos: tengerparti falvak, középkori városok, kolostorok, hegyvidéki kilátópontok és modernista építészeti emlékek váltakoznak egymással. A városból vonattal, busszal vagy autóval is könnyen elérhetők olyan helyek, amelyek tökéletesek egy egynapos kiránduláshoz, akár a tengerhez, akár a hegyekbe vagy történelmi városokba vágyik az utazó.
Montserrat
Barcelona egyik leglátogatottabb kirándulóhelye a Montserrat-hegység, amelynek jellegzetes, oszlopszerű sziklái már messziről felismerhetők. A hegyen található a Santa Maria de Montserrat bencés kolostor, amely a katalán vallási élet egyik legfontosabb központja. A kolostorban őrzik a Fekete Madonnának nevezett, 12. századi szobrot, amely zarándokok ezreit vonzza. A hely egyszerre spirituális és természetközeli élmény. A kolostortól indulnak túrák a hegygerincre, ahonnan a katalán táj szinte végtelen panorámában tárul fel. A lejutás történhet siklóval vagy kabinos felvonóval is, így a kirándulás könnyedén kombinálható kényelmesebb városnézéssel és könnyű sétával.
Sitges
A tengerparti Sitges elegáns üdülőváros, amely mindig is a művészetek és a könnyed, mediterrán életérzés központja volt. A hely különösen népszerű hosszú homokos strandjai, fehérre meszelt villái és óvárosa miatt. A sétány a tengerpart mellett húzódik, és ideális hosszú délutáni sétákhoz. Sitgesben több múzeum is található, például a Maricel Múzeum és a Cau Ferrat, amely Santiago Rusiñol művész otthona volt. A város élete lassú, kifinomult és napfényes, ami jól ellensúlyozza Barcelona lüktetését. Vonattal mindössze fél óra alatt elérhető.
Girona
Girona középkori belvárosa megőrizte eredeti utcahálózatát, hangulatát és építészeti örökségét. A város szíve az Arab fürdők és a szűk zsidó negyed, amely Európa egyik legjobb állapotban fennmaradt középkori zsidó városrésze. A katedrális lépcsősoráról lenyűgöző kilátás nyílik a városra és a környező dombokra. A városfalakra fel lehet sétálni, és onnan nagy ívben bejárható a történelmi központ. Girona hangulata nyugodt és hagyományos, ugyanakkor tele van fiatal élettel, egyetemi város lévén. A város éttermei között több Michelin-csillagos is található, köztük a híres El Celler de Can Roca. Az utazás vonattal általában egy óra.
Figueres és Salvador Dalí világa
A Costa Brava régió egyik különleges kulturális célpontja Figueres, Salvador Dalí szülővárosa. Itt található a Dalí Színház-Múzeum, amelyet az idősödő művész saját alkotói világának teljes kifejezésére tervezett. A múzeum nem egyszerű kiállítás, hanem élmény, ahol szürrealista építészeti formák, optikai illúziók és nyugtalanító humor keveredik. A város központja kicsi és könnyen bejárható, a múzeumlátogatás általában a nap jelentős részét kitölti. Figueres Barcelonából vonattal kevesebb mint két óra alatt elérhető.
Tossa de Mar
A Costa Brava egyik legszebb városa Tossa de Mar, ahol a tengerpart és a történelmi óváros egymást kiegészítve határozzák meg a város arculatát. A Vila Vella, a fallal körbevett középkori negyed, keskeny, macskaköves utcáival a sziklás öböl fölött magasodik. A város strandja széles és védett, így nyáron ideális fürdőhely is. A partvonal mentén könnyű túraút vezet a közeli öblökbe, ahol a tenger színe a mélykéktől a türkizig változik. Aki nem szeretne túrázni, annak érdemes hajóval bejárni a sziklás partszakasz egy részét.
Vic
Vic egy hagyományos, belső-katalóniai város, messzebb a tengerparti forgatagtól. Központi tere, a Plaza Mayor hatalmas, nyitott piactér, ahol hagyományos heti vásárok zajlanak. A város római és középkori öröksége jól látható a környező utcákon, templomokon és lakóházakon. Vic különösen azok számára ajánlott, akik a katalán kultúrát autentikusabb környezetben szeretnék látni, távol a nagyvárosi és tengerparti turizmustól. Az utazás általában egy óra vonattal.
Tarragona
Délre Barcelonától, a tengerpart mentén fekszik Tarragona, az egykori római Tarraco városa. Az ókori város maradványai ma is meghatározzák a település hangulatát. A tengerparti amfiteátrum látványa különösen emlékezetes, hiszen a romok előtt a Földközi-tenger csillog. A város óvárosa és katedrálisa dombokra épült, ezért sok utcája meredek és szűk, de éppen ezért izgalmas. A partok itt homokosak és szélesek, így a város történelmi és tengerparti élményei természetesen illeszkednek egymáshoz. Tarragona egy órán belül elérhető vonattal.
Blanes és a botanikus kertek
A Costa Brava déli kapujának is nevezett Blanes különlegessége a domboldalra épített Marimurtra botanikus kert, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a sziklás tengerpartra. A kert útvonalai árnyasak és jól bejárhatók, a növényzet pedig mediterrán és egzotikus fajokat egyaránt magában foglal. A város strandja egyszerű és széles, ideális nyugodt kikapcsolódáshoz. Blanes könnyen elérhető vonattal Barcelona fővonaláról.
Utazási tippek Spanyolországban
Utazási tippek Európában